Category Archives: Egyéb

  • -

A Jövő Otthona

2018-ban A jövő otthona van a középpontban az OTTHON Design kiállításon április 11-15. között.

 

Az építőipari tematikák mellett ezúttal is külön pavilonban kap helyet a megújuló energia és az épületgépészet. Az otthonteremtési csokor a lakberendezés és design, valamint a kerttervezés, kertépítés témakörökkel nyújt teljes kínálatot a látogatók számára.

Az egyik pavilonban ténylegesen felépül A JÖVŐ OTTHONA. 150 négyzetméter alapterületű lakásban a smart home legélhetőbb, a mindennapok kényelmét elősegítő megoldásait mutatja majd be. Mindezt skandináv stílusú enteriőrökben elhelyezve.

3D képek

A 2018-as Jövő Otthona az életünk minden területén elérni kívánt egyensúly téri leképeződése. Egy olyan otthon, ahol  mindenki egyformán fontos, ahol a közösségi terek a minőségi idő együtt-töltését szolgálják, míg a privát terek az egyén maximális kikapcsolódására adnak lehetőséget.

CONSTRUMA KERT

A kertápolási eszközök, kisgépek, ingyenes kerttervezési és dísznövényápolási tanácsadás mellett dísznövény vásárt is rendeznek. A számos szakmai előadáson nem csak a hazai, hanem a nemzetközi trendeket is bemutatják.

“Zöld városaink: hazai zöldinfrastruktúra tervek a TOP Zöld város programjában”

A látogatók plusz szolgáltatásként ingyenes kerttervezési és dísznövényápolási szolgáltatást is igénybe vehetnek.

2018-ban már a X. Kertépítő Versenyre kerül sor, melynek idei témája:  Az én kertem.

“A kiállítás célja, hogy az életminőségünket befolyásoló tereinket úgy alakítsuk, hogy azok hosszú távon hozzájáruljanak mindennapi jól-létünkhöz.”


  • -

Aktuális trendek a lakberendezésben

Vannak cégek, melyeknek feladata a jövőben várható trendek megítélése, és vannak emberek, akik szeretik követni az épp aktuális divatot részben vagy egészen.
Osztom Fazekas Kira, a Lakáskultúra főszerkesztőjének véleményét, miszerint
“…amikor tereket képzelünk el vagy kreatív alkotást készítünk, az Illyés-féle kitartás, belső elszántság és céltudatosság nélkül nem juthatunk messzire.”
A lakberendezést kedvelők számára megbízható sorvezető lehet Illyés Gyula gondolata:
“Fő tanácsom: találj vagy csinálj magadnak minél tökéletesebb, biztonságosabb szemellenzőt. Mert mégiscsak minden körülmények között előre és előre.”
Nagy kihívást jelent az aktuális divat követése akár az öltözködésről, akár a lakberendezésről legyen szó. Sokan felvállalják, sokan nem vagy csak részben. Nem kritika, magánügy.
Az előrejelzések szerint a 2018-19 év  a végtelen vizek trendje, a következőkre irányul a fókusz:
  • A színek kiemelik egymást, modern és játékos összhatást keltve.
  • Egyfajta színáram a homokos barnákkal, a sötét szürkékkel, kékekkel és a homályos zöldekkel, melyeket remekül kiegészít a meleg sárga, a határozott narancs, az energikus lila.
  • A minimalizmus kevésbé strukturált kinézetet vesz fel.
  • Minden, ami egy régi könyvtár hangulatát keltik. Könyvespolcok még a konyhában is.
  • A kézzel rajzolt képek és minták, stencilek és díszes tapéták továbbra is hódítanak.
  • Vízi élőlények – halak, rákok… Halpikkelymintás design a csempéken és textileken.
  • Üvegbuborékok – lámpaburaként.
  • Függőágyak, kanapék, fonott vagy éppen rattan bútorok egy kissé modernebb hangsúllyal.
  • Anyagok keveredése – tégla, beton, üveg, természetes anyagok, színes fémek.

Forrás

Forrás

 

Forrás

Forrás


  • -

Egy kis “Home Staging”

Újszegeden egy 47m2-es panellakást piacra kellett “dobni”.

Egy rövid elméleti áttekintés:

Tudjuk, hogy az otthon ettől kezdve árucikké válik. Ez azt jelenti, hogy kívülállóként kell szemlélni, és az eladás előtt az ingatlant ki kell “pofozni” – azaz Home Steging-elni kell. Az ingatlanból ki kell hozni az állapotának megfelelő maximumot.

Miért? – Mert akik bizonyos típusú lakást keresnek, és ezekből többet megnéznek, azt fogják választani, amely számukra a legmegnyerőbb.

Mi az a minimum, amihez nem kell pénz, csak akaraterő? Félre kell tenni a szokásokat, be kell dobozolni az apróságokat, selejtezni kell, és funkcionálisan kell elhelyezni a bútorokat. Semmi felesleges tárgy, lehetőleg világos, semleges színek, tisztaság, friss levegő és minél több fény. Ezt akkor is végig kell csinálni, ha a tulajdonos(-ok) benne él(-nek)!

Mekkora legyen a beavatkozás? Mennyi az az összeg, amit érdemes rákölteni?

Meg kell találni a középutat a túl kevés és a túl sok között.

A beavatkozást nem szabad összekeverni a komplett, részletekig ható lakásfelújítással. Általánosságban kell gondolkodni. Kiindulásként vizsgálódni kell az ingatlanpiacon. Milyen azonos méretű lakásokat kínálnak eladásra a környéken, mennyiért és mekkora a kereslet? Mérlegelni kell a bekerülési -, megtérülési költségeket a ráfordított idő arányában. A piaci helyzettől,  a rászánt összegtől, a rendelkezésre álló időtől, a szükséges szakemberi közreműködés meglététől illetve a lakás jelenlegi használatától is függ a beavatkozás mértéke.

Visszatérve az eladandó panellakásra:

A helyzet szerencsés volt. Egyrészt az ingatlanból kiköltöztek, így nem volt zavaró tényező a “gatyába rázása” közben. Másrészt a fürdőszobát kivéve, nagyon jó állapotban volt. Végigjártuk az előzőekben vázolt folyamatot, megjelöltünk egy kikiáltási árat, meghatároztuk a ráfordítani kívánt összeget, kitűztük az elérni kívánt célt, megterveztük a munkálatok sorrendjét majd kiosztottuk a feladatokat.

A konyhában és a fürdőszobában régebben történt átalakítás. Az eredeti lakótelepi elrendezés már akkor megszűnt, praktikusabb élettér alakult ki helyette. A szobákban a laminált padló jó állapotban van, a középső, kiszolgáló helyiségeken és a  lodzsán az egységes kültéri padlólap burkolat is megfelelő.

A lakás méretarányos alaprajza

A konyhabútor 5 éve készült, ezért itt egy mindenre kiterjedő nagytakarítást kellett végezni, és csak a fürdő felőli falát kellett újrafesteni a közlekedővel együtt.

Konyha előtte

Utána

Sajnos a fürdőszobában már ez nem volt elég.  A tusoló csempéjét, a mosdót és a wc csészét semmivel sem lehetett letakarítani, nagyon el voltak használódva.

Fürdő előtte

Új wc-t és új mosdót vettünk szekrénnyel, tükörrel. A mosdót, az eredeti elhelyezéséhez képest kijjebb hoztuk, ezzel kényelmesebbé tettük a használatát. A zöld falakat fehérre festettük. A wc mögötti falat úgy burkoltuk, hogy levehető legyen a vízórákat takaró része. A tusoló falára UNIDEKO falburkolót ragasztottunk és műanyag harmonikaajtót tettünk rá – nem volt lehetőség íves tuskabinajtó  berakására, mert ahhoz ki kellett volna bontani a vízvezetéket takaró gipszkartonfalat és át kellett volna szerelni a vízvezetéket is.

Utána

A szobákból a bútorok és a falakon lévő dekorációk is elkerültek, ezért szükségét éreztük a javító glettelésnek, és a festésnek.

A nappaliban a mennyezetet fehérre festettük, előtte egyszínű volt a fal sárgájával. A terrakotta szín maradt, a többi falfelület világos vajszínt kapott. A radiátor is át lett festve. Pár éve készült el a tolóajtós beépített szekrény, és ugyanakkor lett lecserélve a szoba ajtaja tolóajtóra.

A hálóban meghagytuk a tapétát, a falakat, a mennyezetet és a radiátort is fehérre festettük. Az előszobában lévő, eredeti beépített szekrény nemrégen lett újrafestve. A vevő igénye szerint átalakítható. Pl.: a bejárat felőli rész megszüntetésével egy kényelmes, nyitott előszobafallal, alatta cipőtartós ülőpaddal, ajtómagasság felett egy 30 cm mély zárt tárolóval, ami az ajtó felett is folytatódna, tágasabb és praktikusabb tér alakulhat ki. A megvalósításán sokat töprengtünk. Megéri – nem éri meg?

Inspiráció az előszobai beépített szekrény átalakításához. (Egyelőre maradt az eredeti szekrény.)

A felújítás hét nap alatt elkészült, napi 4-5 órában.

Mi az amit megtehetsz az ingatlanod eladása érdekében?

Home Staging + Profi fotózás + Az adott ingatlanra szabott értékesítési marketing

A lakás ráncfelvarrása kész, jöhet a fotózás és a hirdetés szövege:

“Megvételre kínálom Újszegeden a Vedres utcában a 6. emeleten egy 47m2-es, igényesen felújított, azonnal költözhető lakást.

A lakás a mai igényeket kielégíti, kiváló elosztásának köszönhetően remek lehetőség akár egyetemistáknak, akár pároknak és akár befektetésnek is kiadás céljából. Megtalálható benne két egymástól külön álló, külön bejáratú szoba, fürdőszoba tusolóval, fiatalos konyha valamint lodzsa.

Az épület a panelprogramon átesett, rendszeresen karbantartott és takarított, akadálymentesített és nagy lifttel ellátott.” – és felsorolásként következnek az egyéb jellemzők.

Az alaprajz mellé elkészültek a lakás 3D felülnézeti képei is a könnyebb átláthatóság érdekében:

Már csak a marketing van hátra.

Ha Te is hasonló cipőben jársz, de nincs segítséged, keress minket. Tanácsadással, alaprajz készítéssel, 3D képekkel, fotózással tudunk könnyíteni a dolgodon. Az így kapott anyagot felhasználhatod saját ingatlanhirdetéseidben, de ingatlanközvetítőnek is átadhatod hirdetési célra.


  • -

Ne a lencsében bízz!

 

Új év, új kezdet, új lehetőségek. Újult lendület célok kitűzéséhez és tervek megvalósításához.

Ha a beállítottságod pozitív és képes vagy gyermeki lelkesedéssel örülni és hálát mondani az apró dolgoknak is, szárnyalni fogsz.

Állítsd magad pozitív, motivált célmegvalósító üzemmódba! – Ne a szerencsére várj!!!

  • Hogyan kezdj neki?

A képlet segít:

Cél kitűzése + Terv készítése + Cselekvés = Siker

A cél kitűzése a teljes munkának csak egy része. A tervezéssel és a terv végrehajtásával érsz célba.

  • Miért kellenek a célok?

Céltalan hajósnak nem kedvez a szél.

A célokkal nem csak magadnak, hanem az Univerzumnak is leadod a rendelést. Amíg Te nem tudod mit akarsz, addig más sem tud segíteni Neked. Ha már van célod, akkor csak egyetlen kérdést kell feltenned egy dilemma előtt: – Melyik döntés visz közelebb a célomhoz? – és a célkitűzés csodája az, hogy azonnal jönni fog a válasz. 

  • Miért van szükség tervkészítésre?

Nagy ereje van a tervezett és leírt “menetrendnek”.

A tudatos tervezés támpontot ad. Motiváltabb, összeszedettebb leszel. Ha a célhoz vezető úton kipipálhatod a részfeladatokat, akkor az önbizalmat ad, amely tovább motivál a cselekvésben. Motiváció nélkül izzadságos, kínkeserves munka árán valósul meg a cél, ha egyáltalán megvalósul.

Aktivitás és cselekvés nélkül semmi sem változhat.

Meg kell tanulni erőidet, gondolataidat, érzéseidet célzott kreativitással felhasználni, céljaid megvalósításának érdekében. Az önfejlesztés hasznos dolog.

  • Ha képes vagy nyitottabban gondolkodni.
  • Ha képes vagy olyat tenni, amit még nem tettél.
  • Ha képes vagy mindig egy kicsivel több lenni, mint aki eddig voltál …

Ha képes vagy tehát kilépni a kényelmes komfortzónádból, a szokásaidból, akkor olyan változás elé nézel, ami előre fog Téged vinni. Rögzíts új szokásokat, melyek erőt adnak a cselekvéshez, a folyamat végigcsinálásához.

  • 2018-as céljaid közt szerepel ingatlan felújítás, átalakítás?

Az internet és a digitális világunknak köszönhetően ma már minden információ rendelkezésére áll egy amatőr lakásfelújítónak.

A folyamathoz és tervezéshez hasznos tanácsokat találsz honlapunkon.

Szerezd meg azt a tudást, ami gondtalanná tesz!

Ha mindazt megismerted, amire szükséged lesz a felújítás során és végiggondoltad, már nyugodtan belevághatsz az egészbe.

De ha úgy döntesz, hogy egyes részfeladatokhoz, vagy akár mindhez szakembert keresel, a megismertek alapján biztos lehetsz abban, hogy tárgyalóképes leszel, több árajánlatot is megfelelőképpen mérlegelni tudsz, és ki tudod választani a Számodra megfelelőt.

Az új év új kihívást tartogat mindannyiunknak. A mienk az, hogy segítsünk Neked az otthonod kialakításában, befolyásoljuk életed, elgondolkoztassunk, erőt, inspirációt és motivációt adjunk.

Virtuálisan láthatóvá tesszük az átalakítási terveket. Átgondolhatod majd kiválaszthatod a Neked megfelelőt. Ez a kép folyamatosan motivál majd a megvalósításában és a szakembereknek is egyértelmű lesz az elvégzendő feladatuk.